Bajnokság!
2011.07.29. 15:31
A bajnokságra a nevezéseket augusztus 5-ig várjuk az ismert elérhetőségeken, de elsősorban a Rivalda büfében (Mosonmagyaróvár Liszt F. u. 10.)
A versenykiírás az előbbi cikkben olvasható.
Összefoglaló a díjkiosztóval egybekötött évzáróról, a tovább gombra kattintva olvasható:
A díjátadón képviseltette magát a város vezetéséből Iváncsics János alpolgármaster és Krúg József városi sportvezető. A díjakat alpolgármester úr adta át a bajnok Rivalda-Úthenger a második helyezett Calor, a harmadik helyezett Külváros csapatának, valamint a másod osztály dobogósainak, első Báger München, második Konkrét, harmadik FC Hotel lajta Park csapatainak. A résztvevők hagyományosan csak a díjazott csapatokból kerültek ki, plusz még egy-két szokásos arc, pedig ha már a város ilyen komolyan képviselteti magát az eseményen igazán megjelenhetne több csapat képviselője illetve játékosai is.
Az eredményhirdetés után kötetlen beszélgetés keretében a bajnokság jövőjéről esett szó, amiben ígéretet kaptunk a város részéről a feltételek javítására, illetve az új városi sportkoncepcióról amiben komolyabb szerepet szánnak a tömegsportra, beleértve a kispályás bajnokságot is.
A megbeszélés fontosabb részletei a következők voltak:
Mielőbb szeretnénk elindítani a bajnokságot! (augusztus közepe) Ezért kérlek mihamarabb jelezzétek indulási szándékotokat!
Kérlek a nevezés feltételeit pontosan olvassad el. A nevezési lapon újdonságként olvasható az egyéni felelősségre való figyelem felhívás illetve annak minden csapattag által aláírással történő igazolása. A biztosítással kapcsolatosan pár napon belül küldök anyagot. Természetesen ez a nevezési díj felett plusz kiadást jelent. A nevezési díj csapatonként és mérkőzésenként 500Ft-al csökkenni fog.
A szervezők illetve a pálya üzemeltetője amit ígérni tud augusztus 15-i kezdésig:
- a pálya talajának nagyfokú javítása
- a Báger-tó felőli oldal kerítésének magasítása
- a pályán lévő faházban kihelyezésre kerülnek: labdák, jegyzőkönyvek, kompresszor, megkülönböztető trikó
- nézőtér lefedésének megkezdése
- gumicsónak biztosítása, mely igénybe vehető az öltözőből (a magasítás ellenére,amennyiben a labda mégis a tóban köt ki)
- az öltözők kulturáltabbá tétele
A nevezési díj megállapítása természetesen a nevezett csaptok függvénye. Egy összegben kérném befizetni az egész bajnokság nevezési díját!
Köszönettel:
Kispályás Bizottság
|